alternatív szöveg

KAI TANULMÁNYAUTÓ a Mazdától

 

A 2017-es Tokiói Autószalon keretében lépett a világ színpadára a KAI TANULMÁNYAUTÓ, a Mazda legújabb, kompakt ferdehátú koncepciójárműve. Ez a városi közlekedésre termett jármű egyesíti mindazt, amit a következő generációs külső megjelenésről és technológiáról gondolunk. A vezető és az autó szoros egységét hangsúlyozó Jinba Ittai filozófia eddigi legmarkánsabb képviselőjeként a KAI TANULMÁNYAUTÓ olyan ösztönös vezetési élményt nyújt, mintha az autó is az emberi test része lenne.  

 

A KAI TANULMÁNYAUTÓ, amelynek neve úttörőt, újítót jelent, nagy előrelépést hoz a kifinomultság és a dinamikus teljesítmény terén, köszönhetően többek között a következő generációs, a kereskedelmi forgalomban kapható benzinmotorok között világelsőként kompressziós gyújtást használó SKYACTIV-X motornak, illetve a SKYACTIV járműfelépítésnek. A csábítóan igéző, emberközpontú KAI TANULMÁNYAUTÓ teljes mértékben a vezetés élményéről szól, és hűen kifejezi mindazt, amire a Mazda autóinak új, korszakalkotó generációjától számítani lehet.


2017. október 24-ig az első, kereskedelmi forgalomban is kapható motor (a Mazda felmérése alapján)

A bemutatott jármű egy tanulmányautó, amely kereskedelmi forgalomban nem kapható